1. Deprived of all that we're blessed with

Sziasztok!
Köszöntök mindenkit a legújabb blogomon, ahol a legújabb krimi, akció történetemet olvashatjátok. :) Néhányotok számára ismerős lehetek a Cruel Intentions krimi blogról, amit elég régóta már nem írtam és sajnos nem is tervezem folytatni. Talán majd valamikor évekkel később. 
Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a történet is, és annyira fogjátok szeretni, mint én! :) Igyekszem gyakran hozni a fejezeteket, de nem ígérek előre semmit sem.
Erről a részről pedig röviden annyit, hogy jó pár szereplőnkkel megismerkedhetünk.
A fejezetek címei Stephen - Crossfire c. zenéjéből vannak.
Jó olvasást kívánok mindenkinek! :) Kommenteljetek, vagy iratkozzatok fel, ha elnyerte a tetszéseteket a történet.
Faithe

ELSŐ FEJEZET: DEPRIVED OF ALL THAT WE'RE BLESSED WITH

Némán ült a széken és merengett a semmibe egy sötét hajú fiatal lány, miközben körülötte gyerekzsivaj hallatszott, amely szinte az egész kávézót betöltötte. Kezével a homlokát masszírozta, s próbált nem foglalkozni a hangos ricsajjal, aminek köszönhetően fogalma sem volt arról, hogy mit olvasott az előtte heverő anyagokból. Egyszerűen nem tudott koncentrálni a visításoktól és hangos nevetésektől. Halk sóhaj hagyta el az ajkait, majd inkább beleivott a már kihűlt kávéjába, s minden szó nélkül elkezdett összepakolni, ugyanis nem látta értelmét,  hogy tovább ott maradjon a kávézóban mikor még dolgozni sem tudott az emberektől, gyerekektől. És én még azt hittem Nevermore egy csendes város, gondolta magában keserűen, miután az utolsó papírlapot is a táskájába rakta.

– Máris mész? – jelent meg mellette egy szőke hajú lány és a kezében lévő tálcára pakolta a kávéscsészét.

– Igen, lehetetlen itt valamit is csinálni, Skyler – panaszkodta a sötétebb hajú lány. – De azért köszi a kávét!

– Munka után is benézel? – jött az újabb kérdés a Skyler nevű lánytól, szemeivel reménykedve tekintett a másikra.

– Fogalmam sincs, majd hívlak, oké?

A szőkeség nem válaszolt, csak aprót bólintott, majd visszatért a pult mögé egy integetést követően, míg a másik kilépett az ajtón, ami egy csilingelés kíséretében bezárult utána.

Rachel Sawyer nem volt boldog, sőt sokkal inkább csalódott volt, hogy a főnökei egy olyan városba helyezték át őt, mint amilyen Nevermore volt. Egyedül a legjobb barátnője, Skyler tartotta benne a lelket, aki már régóta abban a városban lakott. Hatalmas, unalmas városnak titulálta, ami helyileg 4 órára volt csak Chicagótól, a legfőbb bűnök városától. Az egyik helyi ügynökségnél, az ID-nél dolgozott már kereken öt hónapja, korábban pedig az FBI-nál szolgált, ám az egyik főnöke jobbnak látta, ha inkább áthelyezik őt máshova, neki pedig sajnos nem volt beleszólása a dologba, s Rachel azóta is napi szinten szidta volt feletteseit, hogy ilyen helyre ítélték őt. Büntetésnek fogta fel a dolgot, holott az igazság az volt, hogy így akarták rávenni őt arra, hogy végre csapatban dolgozzon az FBI-nál, azonban a sötét hajú lány nemet mondott és végül egy taxiban találta magát, ami az Illinois állambeli Nevermore felé tartott. Sajnos a legújabb munkahelyén mindenki úgy gondolta a lányt kirúgták az FBI-tól, Rachel pedig feleslegesnek látta, hogy megmagyarázza a dolgot, így inkább annyiban hagyta.

Kiszakadva a gondolataiból a lány az ID épülete felé vette az irányt, ami a helyi parkkal szemben helyezkedett el, így akárhányszor, ha kinézett az irodája ablakán, mindig csodálatos látvány tárult elé. Számára talán az volt az egyetlen pozitívum a munkájában; a remek kilátás a nevermore-i parkra. Mindig érdeklődve figyelte a különböző, kialakult élethelyzeteket a parkban, így gyakran volt részese szakításnak, veszekedésnek, baráti találkozóknak és persze randevúknak is. Pár métert követően végül elérte az épület ajtaját, majd belépve a helyiségbe azonnal az egyik társával találta szemben magát. Kérdőn pillantott fel a nála jóval magasabb és idősebb férfire.

– Történt valami, Hollis nyomozó? – kérdezte Rachel érdeklődve, bár a hangja unalmasan csengett.

– Csak szerettem volna megérdeklődni, hogy megkapta-e már a szükséges iratokat és aktát az ügyhöz, amit odaadtak magának?

– Az Imperium aktát? – a férfi bólintott. – Igen, szerencsére Mr. Harris már átadta.

A férfi elmosolyodott, majd közelebb lépett a lányhoz, hangját pedig lehalkította, hogy csak Rachel hallja mit mond.

– Akkor jó – vigyorgott tovább. – Élvezze ki azt a kis időt, amikor még egyedül dolgozhat az ügyön, mert hamarosan úgy is elveszik magától, Sawyer, no meg bevonnak másokat is. Profibbakat, nem olyanokat, akiket az FBI kirúgott.

A fiatal lány hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy bemosson egyet a férfinek és letörölje az arcáról az idióta vigyorát, ám még időben kontrollálta magát Rachel, és csak összeszűkített szemekkel nézett a másikra. Hollis nyomozó egy utolsó gúnyos pillantást még vetett a lányra, majd minden szó nélkül otthagyta őt és kilépett az épületből. Rachel mélyen beszívta a levegőt, azt követően pedig az irodája felé vette az irányt, ahova miután beért, szinte azonnal az asztalra dobálta a táskájából az Imperium-ügyről szóló aktát és iratokat.

Amikor a legújabb főnöke, Jack Harris pár héttel azelőtt megkereste őt és közölte vele, hogy sürgősen beszélnie kell vele, Rachel nem is gondolt arra, hogy az egyik legveszélyesebb és egyben legjobb ügyet fogja megkapni, már pedig így lett. Az Imperium bűnszervezet évek óta rettegésben tartotta Nevermore-t, s persze az egész országot, ugyanis Amerika szerte voltak különböző raktáraik és központjaik. Senki nem tudta hol van a főközpont, ahonnan mindent irányítottak, de még a vezetőt sem tudták, egyszerűen mindent homály fedett. Az Imperium leginkább embercsempészettel, drogkereskedelemmel, gyilkossággal és prostitúcióval avagy szex-rabszolgasággal foglalkozott, majdhogynem minden olyan üggyel, ami illegális. Számukra nem volt határ, ezt az összes nyomozó tudta, aki valaha is hallott a bűnszervezetről, ugyanakkor minden ügynök ölni tudott volna ezért az ügyért, hogy megkaphassa. Rachel meg sem lepődött azon, hogy közutálat tárgya lett, miután Mr. Harris bejelentette, hogy a fiatal lány fogja megkapni az ügyet. Egyedül Adelia Dawn nem utálta őt, aki szintén akkor került az ID-hez, mikor a sötét hajú lány, ő volt az egyetlen barátja az ügynökségnél, ám nem is bánta azt Rachel.

Kopogás hallatszott, mire  azonnal felkapta a fejét. Adelia lépett be az irodába, kezében két pohár kávé volt, amin a Midnight kávézó logója díszelgett. A rövid, barna hajú lány leült a másikkal szembe, majd átnyújtotta neki az egyik poharat, amit Rachel készségesen elfogadott.

– Életmentő vagy, Adelia – felelte Rachel és beleivott az italba. A másik halványan elmosolyodott, majd hátradőlt a fotelben.

– Keresett a jegyesed telefonon amíg távol voltál – szólalt meg Adelia. – Azt mondta, ha lesz időd, hívd őt vissza. Fontosnak hangzott.

Rachel halkan felnyögött. Teljesen kiment a fejéből, hogy aznap Mattel kellett volna ebédelnie, aki nyilvánvalóan nem örült annak, hogy ismételten egyedül evett.

Matt Winterset még az akadémián ismerte meg a lány, ahol azonnal egymásba szerettek és már évek óta boldog párkapcsolatban éltek. Legalábbis látszólag. Mióta fél éve eljegyezte őt a férfi, egyszerűen nem érzett már iránta úgy, mint korábban. A lány részéről kihunyt a láng a kapcsolatukból, de Matt még mindig ugyanúgy szerette őt. Talán az volt a legrosszabb az egészben.

– Majd visszahívom később – válaszolta szűkszavúan Rachel, mire Adelia felvonta az egyik szemöldökét, de inkább nem szólt semmit sem.

– Egyébként nem ez miatt jöttem – mondta a másik. – Kaptunk egy fülest, hogy egy lehetséges Imperium tag a Globe hotelben szállt meg.

– És? – kérdezett vissza Rachel. Kíváncsi volt, hogy mire akar a másik kilyukadni.

– Állítólag egy nagy fekete táska volt nála és nagyon védte, még a személyzetnek sem engedte, hogy hozzányúljanak, szóval valamit rejteget.

– Jó, de mit? Adatokat a szervezetről? Vagy netán a legújabb drogszállítmány infóit?

A barnahajú lány vállat vont.

– Ezt neked kell kiderítened, oda kell menned a hotelbe és...

– És mi? Lopjam el a táskát? Kicsit se lesz feltűnő, hogy hirtelen más táskájával távozok a hotelből – szakította hirtelen félbe Rachel a másikat.

– Azt nem mondtam, hogy lopd el, de legalább nézd át a tartalmukat, hátha rábukkansz valamire.

Adelia belekortyolt a kávéjába, majd egy apró cetlire leírta a hotel pontos címét, mellé pedig a szoba számot és a PIN kódot. Rachel inkább meg sem kérdezte, hogyan szerezte meg az adatokat ilyen hamar a másik lány, jobbnak látta nem firtatni a dolgokat, amikor azok annyira egyszerűen az ölébe hullottak. A barna hajú felállt a fotelből.

– Javaslom, öltözz át valami elegáns ruhába, akkor jobban el tudsz vegyülni. Sok sikert, Sawyer.

Azzal a mondattal pedig kilépett a másik irodájából, magára hagyva Rachelt a cikázó gondolataival. Hosszú estének nézünk elébe, sóhajtott fel a lány, azt követően pedig a telefonért nyúlt és tárcsázni kezdett.

Mark Logan unottan és türelmetlenül várakozott a főnöke irodájának ajtaja előtt. Ötlete sem volt, hogy miért szeretett volna vele beszélni, de remélte, hogy nem került bajba. Egy újabb ásítást követően a férfi úgy döntött, inkább helyet foglal az egyik széken, ami közvetlenül az ajtó mellett volt. Mark lassan már három éve dolgozott a CA-ügynökségnek, s az idő alatt sikerült kivívnia magának a legjobb nyomozó címet, annak ellenére, hogy gyakran komolytalan volt. Sokkal inkább szórakozásnak fogta fel a munkáját, ami miatt többször került már kereszttűzbe, de mindig sikerült neki pár karcolással megúsznia a bevetéseket. A CA-nál szinte mindenki kedvelte őt, aminek köszönhetően még inkább vágyott arra, hogy csak ő legyen a középpontban, a reflektorfényben.

Hirtelen valaki megkopogtatta a vállát, kirántva ezzel a gondolatai világából. Felpillantott, és a főnöke, Frank Milton nézett le rá kérdő tekintettel, majd aztán intett a fejével, hogy kövesse őt az irodájába, ahol Mark azonnal kényelembe helyezte magát a hosszú kanapén. Mr. Milton már meg sem lepődött a 25 éves férfi viselkedésén.

– Tudja, miért hívattam ide, Mr. Logan? – jött a kérdés Franktől, aki időközben szintén helyet foglalt a saját székében, kezei összekulcsolva voltak előtte az asztalon.

– Igazából fogalmam sincs – tárta szét a karjait a hatás kedvéért a fiatalabb férfi.

– Szeretnék magára bízni egy igen fontos ügyet, Mr. Logan – folytatta a férfi, mire Mark tekintetében kíváncsiság csillant meg. – Mivel maga az egyik legjobb CA-ügynök, úgy döntöttem önnek adom az Imperium bűnszervezet ügyét.

Néma csend telepedett az irodára. Mark nem tudott megszólalni, a döbbenet kivételesen nyíltan terült szét az arcán, barna szemei azonban felcsillantak az elégedettségtől és az örömtől. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy megkapta a híres Imperium-ügyet.

– Remélem bízhatok önben, hogy elvállalja? – törte meg a csendet váratlanul Frank és várakozóan nézett a fiatal férfire.

– Természetesen, Mr. Milton! Megtiszteltetés, hogy enyém lehet az ügy.

Az idősebb férfi bólintott.

– A dokumentumokat és az aktát megtalálhatja az asztalán, remélem, Duval kisasszony már oda rakta.

– Kösz, főnök! – kiáltott fel boldogan Mark, majd azonnal az irodája felé vette az irányt, Frank pedig csak megingatta a fejét.

A barnahajú férfi szélsebesen sietett vissza az irodájába, ami nagy szerencséjére az első emeleten volt, így nem kellett hosszú távot megtennie. Ahogy benyitott a helyiségbe az egyik kolléganőjét, Avery Duvalt pillantotta meg. A hosszú, vörös hajú lány kényelmesen ült Mark asztalán, ölében pedig egy vastag mappa volt. A férfi hirtelen azt sem tudta mit mondjon, de nem is volt rá szüksége, ugyanis a lány szinte azonnal megszólalt.

– Tippelj mi van nálam, Mark – döntötte oldalra a fejét Avery, s a másikra vigyorgott.

– Öhm, az Imperium-ügy mappája? – kérdezte bizonytalanul, holott tudta, hogy csak az lehet a lánynál.

– Gratulálok az első komoly ügyedhez! – Avery kivette az öléből a mappát, majd maga mellé helyezte az asztalon.

– Köszi, Ave – mosolyodott el lágyan Mark, azt követően pedig az asztalhoz lépett, hogy megnézze a mappát.

– Sajnos ünnepelni ma nem tudunk, mert bevetésre kell menned, de...

– Várj, mi van? – szakította félbe a lányt a férfi. – Milyen bevetés?

Avery felsóhajtva leugrott az íróasztalról.

– Elliot nemrég szólt, hogy egy Imperium tag szállt meg a város legelőkelőbb hoteljében, a Globe-ban és fontos dolgok vannak nála. Meg kell azokat szerezned.

– Miket? – nyitotta ki közben Mark a mappát, majd szemével végigfutotta az első oldal sorait.

– Volt nála egy fekete, kígyómintás pendrive, meg egy sötétkék, vastag notesz. Valószínűleg a pendrive-on lesznek fontosabb adatok, de a noteszt is mindenképp el kell hoznod.

– Oké, vettem. Ennyi? Vagy azért nézzek még körül hátha találok mást is? – kérdezett vissza a férfi.

– Ha lesz rá időd, akkor nézzél körbe. Amint a hotelhoz értél, átküldöm a szobaszámot a kóddal együtt – mondta a lány, majd közelebb lépve a másikhoz, az egyik kezét a vállára csúsztatta. – Sok szerencsét, Mark. Szükséged lesz rá.

A barna hajú férfi nyelt egyet és bólintott, azután pedig Avery egy mosoly kíséretében kilépett a férfi irodájából, Mark pedig először az életében úgy érezte, tényleg szüksége lesz arra a szerencsére.

Három órával később, Rachel a Globe Hotel bejárata előtt állt, kezében egy közepes méretű, ezüst retikült szorongatott. Rövid, fekete alkalmi ruhát viselt, ami remekül kihangsúlyozta vékony alakját, cipőnek pedig egy szintén fekete színben pompázó tűsarkút vett fel és csak remélni tudta, hogy nem kell futnia majd benne. Egy mély levegő vételt követően a sötét hajú lány belépett a helyiségbe, ami arany és sötétvörös színekben pompázott. A néhány bútor, ami megtalálható volt az előtérben, sötétbarna színű volt. Rachel a tekintetével alaposan körbenézett, miközben a recepciós pultnál várakozott. Rajta kívül csak néhányan lézengtek az előtérben, ugyanis ilyenkor a legtöbb vendég a hotel bárjában tengette az estéjét. Pár méterrel arrébb tőle, a pultnál egy fiatal férfi álldogált, látszólag ő is a recepciósra várakozott, azonban az igazság teljesen más volt. Hirtelen a férfi Rachelre pillantott, majd ajkain egy széles mosoly jelent meg, minek hatására a lány felvonta az egyik szemöldökét. Ez meg kicsoda? Az ismeretlen férfi továbbra sem vette le róla a tekintetét legnagyobb bosszúságára, barna szemeivel kendőzetlenül végigmérte Rachelt, aminek köszönhetően fel ment benne az a bizonyos pumpa.

– Helló, szépségem! – szólította meg az ismeretlen, mire Rachel gúnyosan felhorkantott és felemelte a jobb kezét, amin egy ezüstgyűrű díszelgett.

– El vagyok jegyezve, bocs – felelte negédesen a lány, majd lerakva a kezét a pultra, elfordította a tekintetét az ismeretlentől.

– És? Lehet az a gyűrű hamis is.

Rachel villámgyorsan fordította vissza a fejét, szemei szikráztak az idegességtől, sötét hajtincsei pedig az arcába hullottak a nagy lendülettől.

– Ez eredeti – sziszegte dühösen a lány, a férfi pedig kajánul elvigyorodott.

– Ki szerint?

– A Tiffany & Co szerint!

A másik már épp újabb válaszra nyitotta a száját, amikor megszólalt a telefonja, jelezve a tulajdonosának, hogy jött egy új üzenete. A férfi szemeivel végigfutotta az üzenet sorait, mikor pedig végzett, a zsebébe süllyesztette a készüléket.

– Sajnos mennem kell, de örültem a találkozásnak, szépségem – kacsintott a lányra, majd egy integetés kíséretében otthagyta Rachelt a pultnál és a liftek felé vette az irányt.

A fiatal lány megforgatta a szemét és már épp meg akarta nyomni a pultnál lévő csengőt, amikor a beépített ügynökük megjelent a pult mögött. Fejével óvatosan bólintott, jelezve a lánynak, hogy tiszta a terep, Rachel pedig azon nyomban elindult fel az ötödik emeletre, ahol az Imperium tag szobája volt. Szerencséjére csak néhány emberrel futott össze, miközben a lépcsőn haladt felfelé, páran ugyan biccentettek a lánynak, azonban a legtöbbjük figyelmen kívül hagyta őt, amit Rachel nem is bánt.

Felérve az ötödik emeletre a sötét hajú lány azonnal a szobák ajtaján lévő számokat kezdte el olvasni. 101..102..103..104..105..  Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a torkából, amikor a 106-os ajtóhoz ért. Egy utolsó, óvatos pillantást még vetett a folyosóra, hogy biztos legyen abban senki nem látja mit csinál, majd felvette a fekete bőrkesztyűjét, amit a retiküljéből halászott elő, és bepötyögte a szoba kódját az ajtó melletti riasztó rendszerbe. Az ajtó automatikusan kinyílt, Rachel pedig villámgyorsan belépett a sötét szobába. Bőrkesztyűjét visszahelyezte az apró táskájába, majd nekiállt feltérképezni a hatalmas szobát. Szinte mindenhol hevert egy ruhadarab a földön, amihez cigaretta csikkek és üres whiskys üvegek társultak. Rachel némán fohászkodott, hogy ne találjon még elhasznált óvszereket is a földön, ugyanis ahogy elnézte a szoba állapotát, fennállt a veszélye a dolognak. Beljebb lépve a helyiségbe tekintete rögvest megakadt a dohányzóasztalon heverő fekete noteszen, ami körül pár papír feküdt még. Levéve a tűsarkúját, Rachel odament az asztalhoz, majd a retiküljébe süllyesztette a noteszt a papírokkal együtt. Merre lehetnek a táskák? A fiatal lány összeszűkített szemekkel nézett körbe a szobában, míg végül az ágy mellett megakadt a tekintete az egyik táskán. Bingó!

Rachel óvatos léptekkel elindult az ágy felé, ám félúton kénytelen volt megállni, ugyanis halk, de erőteljes pakolás hallatszott a fürdőszobából. A lány egy szempillantás alatt kiemelte a pisztolyát a retiküljéből és szorosan a kezében tartva, lábujjhegyen elindult a fürdő irányába. Reménykedett, hogy nem az Imperium egyik embere volt bent, ám legbelül tudta, arra kicsi az esély, így a legrosszabbra is felkészült. Mély lélegzetet vett, s azt követően teljes erőből berúgta a fürdőszoba ajtaját, ami hangos csattanással nekicsapódott a falnak, leverve a polcokról különböző kölniket és egyéb tisztálkodási szereket. A helyiségben egy férfi tartózkodott csak, háttal állt Rachelnek, így a lány nem tudta kivenni az arcvonásait. Valami után kutathatott szorgosan, ugyanis csak akkor emelte a feje fölé mindkét kezét, amikor Rachel teljes erőből nekinyomta a tarkójának a fegyvert, amit abban a pillanatban ki is biztosított.

– Egy apró mozdulat és szétlövöm a fejedet – felelte monoton hangon a lány, mire a férfi ajkait egy kuncogás hagyta el.

– Nem gondoltam volna, hogy így fogunk újra találkozni – szólalt meg a férfi, hangja pedig kísértetiesen ismerősen csengett Rachel számára.

A férfi érezte, hogy a nyakánál lévő nyomás gyengül, így lassú mozdulattal megfordult és szembe találta magát azzal a lánnyal, akit a recepciós pultnál ismert meg. Másodpercekig némán meredtek egymásra, aztán Rachel hangosan felnyögött és kezét a homlokához nyomta. A férfi elvigyorodott.

– Már megint te!? – förmedt rá a lány, mire Mark halkan felnevetett.

– És már megint te! – csapta össze a tenyerét a férfi. Valamiért viccesnek találta a kialakult szituációt, azonban Rachel cseppet sem szórakozott olyan jól, mint az ismeretlen férfi.

– Ki a franc vagy te? És mit keresel itt? – zúdította Rachel a kérdéseit az ismeretlenre, miközben a pisztolyát ismét rászegezte. – Egy jó indokot mondj, hogy miért ne lőjelek agyon téged.

– Mark Logan vagyok, a CA ügynöke – felelte a férfi, mire Rachel ciccentett egyet.

– Ezt szerinted jó ötlet olyannak mondani, aki az ID ügynöke? – döntötte oldalra a fejét a lány, Mark szemei pedig kikerekedtek.

– Te az ID-nek dolgozol? – kérdezett vissza az ismeretlen, s abban a pillanatban világossá vált számára a helyzet. – Az ID is nyomoz az Imperium ügyben?

– Amint láthatod – mondta gúnyosan a lány. – És ezek szerint a CA is.

Rachel tekintete a férfi kezében lévő kis tárgya siklott és rögvest leesett neki, hogy mit is keresett annyira hevesen a fürdőszobában. Közelebb lépett hozzá, szemeit egy percre sem vette le a másikról, amit Mark szintén viszonozott. Rachel érzelemmentes arccal meredt a másikra, aztán komoly hangon megszólalt.

– Add ide a pendrive-ot.

– Miért tenném? Félsz, hogy előrébb lesz egy CA-s az ügyben, mint egy ID-s?

– Add ide a pendrive-ot. Most! 

Rachel kezdett egyre jobban türelmetlen lenni. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy egy semmirekellő CA-s ügynök akadályozza őt a fontos nyomozásában. Meg sem fordult az idáig a fejében, hogy a rivális ügynökség is nyomozásba kezdhetett a hírhedt bűnszervezet ellen. Ám most, hogy az nyilvánvalóvá vált, Rachel még inkább leakart számolni az Imperiummal. Nem hagyhatta, hogy a CA előbb megoldja az ügyet. Egyszerűen nem!

A férfi tekintete a lány retiküljére siklott.

– Te meg add oda a noteszt. – Rachel döbbenten meredt a másikra, minek köszönhetően Mark elégedetten elmosolyodott.

Azonban mielőtt bármelyikük is mondhatott volna valamit, egy kattanás hangja ütötte meg a fülüket, amit egy mély, baljós hang követett.

– Mi lenne, ha inkább mindkettőt nekem adnátok?